Megújult a Honda hibrid SUV-kínálata: íme a részletek és az árak!

0
0
A megújult modellek gazdagabb felszereltséggel, látványos formai elemekkel, valamint még szélesebb szín- és belső kárpitválasztékkal érkeznek. A gazdag alapfelszereltségnek és a Honda Sensing fejlett biztonsági és vezetéstámogató rendszerének köszönhetően a CR-V, ZR-V és HR-V még magasabb szintű kifinomultságot kínál. A már megrendelhető modellek mindegyike továbbra is a Honda innovatív és hatékony e:HEV hibrid hajtásláncával készül, míg a CR-V az e:PHEV konnektoros hibrid változatban is elérhető, amely akár 77 kilométeres tisztán elektromos hatótávolságot kínál WLTP szerint.

Honda CR-V

A Honda zászlóshajójának konnektoros verziója számos gondosan megtervezett fejlesztéssel rendelkezik, melyek a bőséges alapfelszereltség részei. Ilyen például a fűthető hátsó ülés, akárcsak a bőrbevonatú kormánykerék, a memóriafunkcióval rendelkező, elektromosan állítható vezetőülés, a Bose hangrendszer, valamint a személyre szabható Head Up Display, amely a legfontosabb információkat közvetlenül a szélvédőre vetíti ki. A Honda Sensing 360 a cég legfejlettebb biztonsági csomagja, amely 360°-ban észleli a veszélyeket az autó körül, többek között az aktív sávváltás-asszisztenssel és az elülső keresztirányú forgalomfigyelővel így még magasabb szintű biztonságot nyújt a jármű utasai és a többi közlekedő számára. Ezt a több látószögű kamerarendszer beépítésével érték el, amely manőverezés közben az autó előtti, melletti és mögötti területet is láthatóvá teszi, így a közlekedés még biztonságosabbá válik. Az Advance Tech modellek természetesen rendelkeznek Parking Pilot rendszerrel is. Ez a funkció automatikusan felismeri a megfelelő parkolóhelyeket, majd segíti a parkolási manővert. A vezető a kiválasztott hely jóváhagyása után a kamerák és az ultrahangos érzékelők segítségével a rendszerre bízhatja a gyorsítás, fékezés, kormányzás és irányváltás feladatait. Külső stílusában is változott, a Platinum Chrome díszcsík immáron az első hűtőrács felső részén fut végig, miközben a külső tükörburkolatok, az ajtókilincsek és a tetőantenna a karosszéria színében készülnek. Az e:PHEV modellhez a hagyományos fekete bőrkárpit mellett új világosszürke bőrbelső is rendelhető. A Honda plug-in hibrid zászlóshajója exkluzív, kéttónusú Berlina Black, 19 colos, öt küllős könnyűfém felniken gördül be a márkakereskedésekbe. A CR-V e:HEV modellek külső megjelenése szintén átalakult, az új Black Chrome hűtőrácsdíszítés, a fényes fekete külső tükörborítások, ajtókilincsek és a tetőantenna gondoskodnak a még karakteresebb megjelenésről. A külső újdonságok sorát az új fényezések teszik teljessé, mint például az Urban Grey árnyalat. A kategóriájában kiemelkedő helykínálatot és minőséget nyújtó utastér új színkombinációkkal és kárpitválasztékkal gazdagodik. Az Elegance és Advance kivitelek fekete bőrkárpitja új, szürke kontrasztvarrást kap. A CR-V e:HEV szintén alapfelszereltségként kínálja a Honda Sensing 360 rendszert. Az elöl elhelyezett nagylátószögű kamera, a milliméterhullámú radar és a négy sarokradar segítségével a rendszer teljes, 360°-os környezetfigyelést biztosít. Képes felismerni az útburkolati jeleket, az út szélét, a motorkerékpárosokat, a kerékpárosokat és a többi járművet is. .

Honda ZR-V

A ZR-V esetében az Elegance kivitel új, 18 colos Berlina Black könnyűfém felnigarnitúrát kap, míg a Sport változat ugyancsak 18 colos, teljesen új formatervű felniket visel. Az Advance felszereltség esetében a lökhárítók alsó része, a kerékjárati ívek és az oldalsó küszöbök a karosszéria színére festettek, amelyeket Shark Grey színű, 18 colos könnyűfém kerekek egészítenek ki a még igényesebb megjelenés érdekében. A kínálat új színekkel is bővül, köztük az Urban Grey Pearl, a Meteoroid Gray Metallic és az Ocean Teal Pearl árnyalatokkal. A Sport változat esetében az utastér új, sötét tetőkárpitot kap, amely sportosabb hangulatot teremt, míg az Advance felszereltség innentől fehér belső borítással is választható. Mind a két kivitel minden piacon megkapja a digitális, 10,2 colos TFT műszeregységet, amely tovább erősíti az utastér modern és kifinomult hangulatát. Az Advance felszereltségi szinten emellett az első ülések fűtése és szellőztetése is alapfelszereltség részévé válik.

Honda HR-V

Az új Advance Sport felszereltségi szint tovább növeli a HR-V vonzerejét, amely a Honda innovatív e:HEV hibrid hajtásláncát hatékony helykihasználással és kupészerű megjelenéssel ötvözi. Exkluzív sportos hűtőrácsot, egyedi alsó karosszériaelemeket, fényes fekete borítású külső tükröket és egyedi kialakítású, 18”-os könnyűfém felniket kap, amelyekkel még dinamikusabb és látványosabb a HR-V megjelenése. Az utastérben a modellváltozatra jellemző részletek fokozzák a sportos hangulatot: az ülések egyedi kárpitot és kontrasztos piros díszvarrást kapnak, amelyek tökéletes összhangban vannak az ajtópaneleken és a műszerfalon megjelenő piros betétekkel.