Csak egy gyors üzenet vezetés közben, mi baj lehet? Sokkoló videón a válasz!

0
0
Fotó: Facebook.com/MKIF Zrt.
Az alábbi esetet még július végén rögzítette az MKIF Zrt. egyik forgalomfigyelő kamerája az M30-as autópályán Miskolc térségében. Egy enyhén balra ívelő kanyarban egy autó a belső sávból a külsőbe sodródott és az ott szabályosan közlekedő, veszélyes anyagot szállító kamionnak ütközött. A becsapódás erejétől az autó összeakadt a kamionnal, utóbbi sofőrje a jármű méretéből adódóan nem észlelte azonnal a balesetet, emiatt haladhatott tovább úgy, hogy közben maga után vonszolta a járművet. Az eset során egy ember súlyos, egy másik pedig könnyű sérüléseket szenvedett. Az MKIF Zrt. munkatársai ismételten felhívják a figyelmet arra, hogy a vezetéshez szükséges információk 90%-át a szemünkkel szerezzük be: egy pillanatnyi figyelemelterelés is súlyos balesethez vezethet. Mindezt érdemes összevetni a statisztikával, miszerint átlagosan 10 sofőrből 8 a vezetés mellett valami mást is csinál menet közben, például cigarettázik, eszik, iszik, pakol, de akár a táj is elvonhatja a vezető figyelmét. A vezetés közbeni figyelmetlenség legnagyobb részét azonban a telefonozás okozza. Egy rövid üzenet elolvasása alatt akár 500 métert is megtehet az autó a gyorsforgalmi utakon, ez a táv pedig bőven elegendő egy hasonló baleset bekövetkeztéhez!