A Mercedes-Benz 2001 nyarán mutatta be az SL ötödik generációját. Az R 230 kódjelű roadster komoly technológiai ugrást jelentett az elődjéhez képest, és egyben új irányt szabott a típuscsaládnak. Az elsőként leleplezett SL 500 világpremierjét 2001. július 31-én tartották Hamburgban.
Kupé és roadster egyetlen karosszériában
Az R 230 egyik legfontosabb újdonsága az elektrohidraulikusan működtetett, fém Vario tető volt. A szerkezet 16 másodperc alatt alakította át a zárt kupét nyitott roadsterré, illetve fordítva. Működtetéséhez 11 hidraulikus munkahenger, 17 végálláskapcsoló és több érzékelő kellett. A hátsó ablak a nyitási folyamat közben a vízszintes tengelye körül elfordult, hogy összecsukott tetővel is több hely maradjon a csomagtartóban. Az SL-hez panoráma Vario tető is készült üvegbetéttel, ami akkoriban világújdonságnak számított. A személyre szabható designo kivitelek különleges fényezésekkel, nappabőr kárpitozással és kétszínű utasterekkel egészítették ki a kínálatot.
A V8-as alapmodelltől a 670 lóerős csúcsváltozatig
A sorozatot az ötliteres, szívó V8-assal szerelt SL 500 nyitotta meg. Motorja 306 lóerőt teljesített. Röviddel később megérkezett az SL 55 AMG is, amelynek kompresszoros V8-asa kezdetben 476 lóerőt adott le. Ez a változat már a hivatalos bemutató előtt feltűnt a 2001-es Német Nagydíjon, ahol Formula–1-es biztonsági autóként szerepelt. A kínálat később több V8-as és V12-es változattal bővült. A csúcsot az SL 65 AMG Black Series jelentette: a biturbó V12-es motor 670 lóerőt mozgósított.
Könnyebb anyagok és merevebb karosszéria
Az R 230 karosszériájában nagyszilárdságú acélt, alumíniumot, magnéziumot és műanyag elemeket is alkalmaztak. A konstrukció az előző, R 129-es generációnál 20 százalékkal nagyobb csavarodási merevséget ért el. Újdonság volt a fejet és a mellkast egyszerre védő oldallégzsák is. Az aerodinamikán szintén javítottak: a légellenállási együttható 0,32-ről 0,29-re csökkent. A módosítások nyitott tetőnél az utastérben jelentkező légörvényeket is mérsékelték.
A Mercedes-Benz brémai üzeme 2001 és 2011 között összesen 169 433 példányt gyártott az R 230-as SL-ből. A modell mára a kétezres évek egyik jellegzetes Mercedesévé, valamint keresett modern klasszikussá vált. Németországban már külön, utólag megvásárolható gyári garanciacsomagot is kínálnak hozzá a legfeljebb 20 éves és maximum 200 ezer kilométert futott példányokra

