Próbán az új, kecskeméti Mercedes-Benz C-osztály!
Teljesen újragondolta a házi feladatát a Mercedes-Benz, hogy a villanyautók frontján is versenyben maradhasson úgy a hazai, mint a kínai konkurencia ellen. Ennek első fecskéi az új CLA, a GLC és most a C-osztály tisztán villanyhajtású változata is. A platform ugyanaz a 800 voltos architektúra, amire a GLC is épül, de a SUV-nál jóval elegánsabb és sportosabb lett a C-osztály.
A belső égésű motoros testvéréhez képest pedig jóval testesebb és masszívabb kiállású. Ez egyben azt is jelenti, hogy egy magasabb szintű luxuslimuzin benyomását kelti, amikor mellette állunk, de azért mégsem annyira nagy, hogy kényelmetlen legyen vezetni. A 4883 mm hosszú, 1892 mm széles és 1503 mm magas C 400-as tengelytávolsága 2962 milliméter, tehát 97 milliméterrel hosszabb a hagyományos hajtású C-szedánhoz képest. Ez különösen az elöl ülőknek kedvez, akik így 12 milliméterrel nagyobb lábtérnek örülhetnek, míg a fejtér 22 milliméterrel nagyobb, de a hátul ülők sem panaszkodhatnak mert ott pedig 11 milliméterrel nagyobb.
Manapság már nem lepődhetünk meg azon, hogy világító emblémát és hűtőmaszkot, vagyis az azt helyettesítő pajzsot kapott az autó. Összesen 1050 darab LED világít az orrán, pedig enélkül is látványos jelenség lenne. Ugyanis az új módi szerint a fényszórókban is felbukkan a csillag motívum, és a szinte kupésan lejtő tetővonal sem engedi az autószerető emberek tekintetét elkalandozni. Aztán persze hátul is ott vannak a csillagok a kerek fényekbe integrálva. Látványos elegáns és hátrafelé haladva egyre sportosabb formatervet kapott tehát az új C-osztály. A hatékonyságot pedig a karosszáriába süllyedő kilincsek és az aerodinamikailag optimalizált 19, vagy 20 colos felnik növelik. Ugyanis a légellenállási együttható a villanyautóknál még hatványozottabban fontos, és a C-osztálynál 0,22-re faragták ezt az értéket.
Bent pedig folytatódik a látványosságok sora. A 39,1 colos MBUX Hyperscreen amellett, hogy letaglózó látvány, jól használható infotainment rendszert, illetve digitális műszeregységet rejt. a Mercedes saját operációs rendszere fut rajta, a menürendszer szerintem logikus, könnyen kezelhető, gyorsan megtanulható a használata azok számára is, akik mondjuk először találkoznak vele. Az utas is külön barangolhat és szórakoztathatja magát úgy, hogy ne vonja el nagyon a vezető figyelmét.
Az ülések mindenhol AGR tanusítványosak, ennek megfelelően nem kell hosszan magyaráznom, hogy rendkívül kényelmesek és gerincbarátak. Arról nem is beszélve, hogy kiváló oldaltartást adnak, megfelelő az ülőlap hossza is, tehát lényegében pihentető benne a vezetés. A csomagtartó kapacitása 470 liter, valamint az elülső csomagtér (frunk) további 101 liternyi pakolóhelyet rejt. Ja, és majdnem elfelejtettem, hogy este a napfénytetőn 161 darab Mercedes csillag világít, rendkívül egyedi hangulatot teremtve.
Ugyanakkor sokkal fontosabb, hogy vezetni is nagyszerű az elektromos C-limuzint, pedig nem egy pehelysúlyú gépezet. Az üres tömege 2,4 tonna, de jóval könnyebbnek érződik menet közben, hiszen két villanymotor is hajtja. Erről eddig nem meséltem, de a 4MATIC összkerékhajtással cirkáltunk a menetpróbán, és természetesen lesz majd többféle változat is, de a 400-as rendszerteljesítménye 490 lóerő és összesen 800 Nm forgatónyomatékkal koptatja az utakat. Érdekessége, hogy a hátsó villanymotorhoz sebességváltó is társul, igaz csak két fokozatú. Vagy a kis sebességű, sűrű és nagy gyorsításokkal tarkított utazás során az 1-es fokozatban marad, de autópályás használatánál a kettes fokozatba kapcsol, ami lényegében a hosszú áttételezés. Nincsenek csodák a villanymotor is forgó szerkezet, így tehát csökkenthető a fordulatszám, ezáltal javul a hatékonyság és növekedik a hatótáv. Sőt, ha nincs szükség az összkerékhajtásra, akkor természetesen csak a hátsó motor dolgozik. A 4 másodperces gyorsulás mondanom sem kell mosolyt csal az értő közönség arcára, ez lényegében sportautós élmény.
A légrugózásra pedig a mennyei kényelem zálogaként szoktunk tekinteni, és nem okoz csalódást a C 400. Finnországban persze olyan útvonalat találtak nekünk, ahol túl sok kihívást nem kapott a futómű, de azért néhány keresztbordát és huplit találtunk, úgyhogy ezeken szépen vizsgázott az autó. A kormányzás megfelelően súlyozott, hogy ne legyen túl steril érzés az elektromos szervo, holtjátékot nem érezni, pontos a szerkezet, magyarán élvezetes az autóval kanyarogni is. Ebből a kalandból pedig egy feltöltéssel akár 762 kilométernyi is átélhető, ugyanis a 92 kilowattórás akkumulátor ennyire elegendő energiát tud tárolni. Villámtölteni 330 kilowattal tud, szóval 10-80 %-os értékre 22 perc alatt felpumpálható, de használhatóbb információra lefordítva 10 perc alatt kb. 325 kilométerre elegendő áramot kaphat az autó, ideális körülmények között. Ez pedig valljuk be, már vetekedik egy sima benzinmotoros autó tudásával.
A biztonsági asszisztensek kiválóan működnek erről külön tesztpályán tett tanúbizonyságot az autó, ahol mű akadályokkal szembesítették és a valóságban tényleg emberéleteket menthet meg, míg egy rövid versenypályán, ha nem is a határait feszegettük, de meggyőződhettünk arról, amit már az országutakon és az autópályákon is éreztünk: tényleg nagyon élvezetes vezetni az egyébként hátsókerék-kormányzással is felvértezett C-osztályt.
Aki szeretné közelebbről megismerni a Kecskeméten is gyártott modellt, hamarosan megteheti a márkakereskedésekben (sőt lehet, hogy már most is érdemes bekukkantani), aki pedig vásárolni is szeretne, minimum 27 millió forintot vigyen magával, bár hozzá kell tenni, hogy ez versenyképes ár, ha a közvetlen konkurenciával hasonlítjuk össze.

