Videó: ráhajtott a sínekre a tilos jelzés ellenére, nem is jutott túl messzire!

0
0
(fotó: Pest vármegyei rendőrség / Facebook)
A vasúti átjárókban nem véletlenül helyezik el a fényjelzőket, ahogyan az is szándékos, hogy ezeken nincs egyértelműen szabad jelzés, így minden esetben meg kell győződni az áthaladás előtt annak biztonságosságáról. Ezt a videón szereplő sofőr finoman fogalmazva is elmulasztotta. Nemcsak az egyértelmű tilos jelzést ignorálta, de azt sem vette észre, hogy mögötte egy rendőrautó érkezik, amelynek menetrögzítő kamerája mindent felvesz. Az egyenruhások végül megvárták a gödöllői HÉV elhaladását, ezt követően eredtek az elkövető nyomába, de még így is rövidesen utolérték. A hatóság tájékoztatása szerint a gépkocsi vezetőjét intézkedés alá vonták, cselekménye miatt pedig eljártak vele szemben.