Valódi arany logóval érkezik a 84 milliós BYD SUV
A Yangwang U8L alapvetően a márka U8 nevű terepjárójának megnyújtott, három üléssoros változata. A 2025 szeptemberében bemutatott modell normál kivitele 1,28–1,3 millió jüanba kerül, vagyis a négyszemélyes Snowcrest Edition jelentős felárat képvisel. A gyártó elsősorban a Rolls-Royce, a Bentley és a Mercedes-Maybach vásárlóit célozhatja meg vele. Kínában 1,8 millió jüanért, átszámítva körülbelül 84 millió forintért kerülhet piacra. A különleges kiadás ezüstszínű karosszériát és aranyszínű díszítőelemeket kapott, az első embléma pedig a hírek szerint valódi aranyból készül. Az első sárvédőkbe LiDAR-érzékelőket építettek, a D-oszlopon pedig méretes Yangwang felirat jelenik meg.
A legnagyobb változás azonban az utastérben található. A második üléssorban két különálló, elektromosan állítható fotel kapott helyet, kihajtható lábtámasszal és a fejtámlákba épített hangszórókkal. Az üléseket egy széles középkonzol választja el egymástól, amelyen érintőkijelző, beépített hűtőszekrény és több rejtett tárolórekesz található.
A kárpitokon, az ajtókon, az oszlopokon és a középkonzolon hegyvonulatot ábrázoló motívumok jelennek meg. A felszereltség része továbbá a panorámatető, a hangulatvilágítás és a hátul ülők előtt kihajtható asztalok is. Az U8L 5400 milliméter hosszú, 2049 milliméter széles és 1921 milliméter magas, tengelytávja pedig 3250 milliméter. Ezzel 17 milliméterrel még a normál Cadillac Escalade-nél is hosszabb.
A hatótávnövelős hajtásláncban egy kétliteres, turbós benzinmotor termel áramot az 56,58 kilowattórás Blade 2.0 akkumulátor számára. Mind a négy kereket külön villanymotor hajtja, a rendszer összteljesítménye körülbelül 1197 lóerő, legnagyobb forgatónyomatéka pedig 1280 Nm.
A hatalmas szabadidő-autó álló helyzetből 3,6 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára, teljes hatótávolsága pedig a gyártó adatai szerint elérheti az 1000 kilométert. A technikai csomag része a DiSus-P hidraulikus futómű és a karbon-kerámia fékrendszer is. A Yangwang U8L természetesen nem tömegmodell: 2026 első felében a hatszemélyes változatból mindössze 831 példányt adtak át Kínában.

