Kedden a Richter-skála szerinti 7,1-es erősségű földrengés rázta meg Japán dél-nyugati részét. A térségben több épület összedőlt, autópályák váltak járhatatlanná, komoly zavarok keletkeztek az ellátási láncokban, rengeteg az eltűnt személy, emellett pedig a földrengés több tucat halálos áldozatot szedett.
A katasztrófa Japán több autógyárát is érzékenyen érinti. A Toyota, a Nissan, a Mitsubishi, a Honda és a Daihatsu is kénytelen felfüggeszteni egyes gyáraiban a termelést, mivel az Aisin és a Renesas ellátási láncai akadoznak, a két vállalat pedig kulcsfontosságú beszállítója valamennyi vállalatnak – írta meg az Automotive News.
A Toyota még olyan létesítményben is kénytelen leállítani a termelést, amely Japán középső részén fekszik, így a földrengés közvetlenül nem értintette, viszont a beszállítók ide sem tudnak elegendő alkatrészt szállítani. Ennek eredményeképp a taharai üzem augusztus 7-éig nem épít autót, pedig itt olyan kulcsfontosságú modellek készülnek mint a Lexus GX, LS, IS vagy épp az LM. Továbbá ugyancsak ebben a gyárban szerelik össze a Land Cruiser 250-et, a 4Runnert, de még a Centuryt is. A földrengés közvetlenül érintette a Miyata, Kanda és Kokura városok mellett fekvő létesítményeket is. Ezen üzemek jelen állás szerint augusztus 5-éig szüneteltetik a termelést.
Utóbbi kettő főként erőforrásokat épít, Miyatában viszont olyan Lexus modellek készülnek, mint az ES szedán, valamint az UX, RX és NX szabadidő-autók. Ezek nagyjából 90 százaléka az exportpiacra megy, így vélhetően lesznek olyan európai vásárlók, akiknek később tudják leszállítani az autójukat.
A Mitsubishi, a Nissan, valamint a Honda ugyancsak hasonló bejelentéseket tett, többségük előreláthatólag szintén a jövő hét közepéig szünetelteti a termelést. Az egyetlen kivétel a Daihatsu, ugyanis a márka közleménye szerint minimum július 31-ig áll a gyártás, azt egyelőre nem tudni, ezt követően újraindul-e a két gyáruk.