„Őrült” módban hagyták a Teslát –10 milliós kártérítési per lett a próbakör vége

0
0
A baleset még 2024 szeptemberében történt egy virginiai Tesla-kereskedés próbaköre során. A 59 éves Alemzewd Lawgalet korábban soha nem vezetett elektromos autót, és a kereset szerint a Tesla munkatársai azt mondták neki, hogy a Model Y vezetése lényegében ugyanaz, mint egy hagyományos benzines autóé. A nő azt állítja, nem kapott tájékoztatást sem a villanyautók azonnali nyomatékáról, sem a regeneratív fékezés működéséről, sem pedig arról, hogy az autó a legerősebb gyorsulási üzemmódra volt állítva. A Tesla jelenlegi gyorsulási profiljai közül a Chill a legvisszafogottabb karakterisztikát kínálja, a Standard a hétköznapi használatra optimalizált beállítás, míg az Insane a villanymotorok teljes azonnali teljesítményét elérhetővé teszi. A felperes szerint erről sem szóban, sem a jármű átadásakor nem tájékoztatták. A kereset szerint a nő egy piros lámpánál megállt, majd a zöld jelzés után elindult. Állítása szerint a Model Y váratlanul rendkívül intenzíven gyorsult, ő pedig elveszítette az uralmát az autó felett. A jármű áthajtott a járdán, majd egy szépségszalon épületének csapódott. A baleset következtében súlyos, maradandó sérüléseket szenvedett. Állítólag a Tesla alkalmazottja tudatosan állította át az autót az Insane módba a próbakör előtt, miközben nem győződött meg arról, hogy a vezető tisztában van a nagy teljesítményű elektromos hajtás sajátosságaival. A felperes ügyvédei úgy vélik, a vállalat gondatlanul járt el, és nem biztosította a biztonságos próbakör feltételeit. Emiatt több mint 10,3 millió dollár (mintegy 3,6 milliárd forint) kártérítést követelnek a Teslától. Fontos kiemelni, hogy a történet jelenleg egy polgári per része, vagyis a keresetben szereplő állításokat egyelőre nem bizonyította jogerős bírósági ítélet. A Tesla a cikk megjelenéséig nem reagált érdemben nyilvánosan az ügy részleteire. Minden esetre a baleset elgondolkodtató példa arra, hogy mennyire szerencsés hétköznapi sofőrök kezébe ekkora teljesítményű autót adni.