Magyar idő szerint szerda hajnalban mutatkozott be az Audi új csúcsmodellje, a Q9-es, amely nagyobb minden korábbi típusnál, amit a márka valaha készített. 5,31 méter hosszú, 2,21 méter széles, 1,81 méter magas, a tengelytávja pedig 3,14 méter. Ami a külsőt illeti, a szabadidő-autó megkapta a gyártó aktuális formanyelvének vonásait, viszont a felszereltség nagyban befolyásolhatja a tényleges megjelenését. A hűtőmaszkon az egyik esetben a lamellák függőleges rácsozása teszi egyedivé a Q9-est, míg a másik opció már ismerősebb lehet – például a Q5-ösről – viszont egyik típussal sem lehet majd összetéveszteni, hiszen a kontúrvilágítással ellátott embléma mellett a teljes hűtőmaszk fényárban úszik.
Az utastér esetében már nincs túl sok meglepetés, mivel ezt
az Audi még májusban bemutatta. Természetesen a Q9 műszerfalán is három képernyő díszeleg: a kormány mögött egy 12,3 colos digitális műszeregység, szorosan mellette középen a 14,5 colos érintőképernyő, az utasoldalon pedig ugyancsak egy 12,3 colos kijelző található. A fizikai gombokat ezúttal sem vitték túlzásba: a két ülés közötti konzolon található néhány hagyományos kapcsoló, ezt leszámítva viszont szinte mindent a képernyőkről lehet vezérelni.
Megjelenéskor kizárólag dízelmotorral lesz kapható az új Q9-es. Az erősebb alternatíva a 295 lóerős, 630 newtonméter nyomaték leadására képes V6-os TDI. Egyes európai piacokon egy 241 lóerős, 500 newtonméter nyomatékra képes hathengeres erőforrás is rendelkezésre áll majd, viszont azt egyelőre nem részletezte az Audi, hogy pontosan mely országokban. Ugyanakkor annyi biztos, mindkét V6-os kap egy 24 lóerős villanymotort (így hivatalosan mHEV a Q9-es), illetve a quattro összkerékmeghajtás és a nyolcfokozatú automata váltó is közös pont a két hajtásláncban.
Az újdonság természetesen kapható lesz Magyarországon is, viszont hogy pontosan mikortól, az egyelőre kérdés. Egyes piacokon a rendelés már július végén elindul, az Audi közleményében 108 400 eurós árról írt, ami forintba átszámítva mai árfolyamon nagyjából 39 millió forintnak felel meg. Fontos hangsúlyozni, ebből nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni, a hazai árazás ettől jelentősen eltérhet.