Így hálózna be új vásárlókat a mozitermekben a BMW!

0
0
Mától vetítik a magyar mozikban a Pókember – Vadonatúj nap című filmet, amelyben két BMW is felbukkan – tudatta a márka a közleményében. A debreceni gyártású iX3 mellett az új 5-ös is kap néhány játékpercet. A különleges együttműködés kapcsán a bajor vállalat több kedvcsináló előzetest is közzétett, ezekben az említett BMW-k nem meglepő módon Pókember társaságában láthatók. A márka nemcsak új vásárlókat igyekszik szerezni az együttműködéssel, hanem a mostani BMW-tulajdonosoknak is kedveskedik – legalábbis azoknak, akik újabb típusokkal rendelkeznek. Július 27. és augusztus 10. között a megfelelő felszereltséggel rendelkező modellekben exkluzív Pókember-animáció válik elérhetővé. Az autó beindításakor speciális banner jelenik meg a központi kijelzőn, amelyre koppintva egyedi Pókember-animáció indul el: a központi kijelző egészét egy teljesen egyedi animáció tölti ki, amelyet a hangulatvilágítás és az audiorendszer ehhez komponált fény- és hangaláfestéssel egészít ki. A kisfilm a világ több mint 70 országában érhető el a megfelelő opcionális felszereltséggel rendelkező autókban, a 2020 július utáni gyártástól kezdődően, BMW 7.0, BMW 8.0, BMW 8.5, BMW 9.0 operációs rendszerrel és BMW X operációs rendszerrel.