Ahogyan sok más autógyártó, úgy a Peugeot is meghirdette a teljes átállást a 2020-as évek elején, azonban mostanra a legtöbben inkább visszakoztak, látva a piac alakulását. Immár a francia márka sem kivétel, ugyanis elismerték, 2030 után is lesz belső égésű motoros új autójuk. Az ígéretek szerint 2030-ig 7 új modellt fognak bemutatni Európában, amelyek többségében így vagy úgy, de lesz hagyományos erőforrás is.
A mérföldkőnek kikiáltott új 208-as és a szintén teljesen új fejlesztésű 2008-as az eredeti tervek szerint kizárólag elektromos hajtáslánccal került volna a kereskedésekbe, viszont a jelenlegi ígéretek már egészen másról szólnak. A márka ugyanis megerősítette, mindkét típusnak lesz benzines és hibrid változata is. Alain Favey, a Peugeot vezérigazgatója az Auto Expressnek adott interjújában emellett leszögezte, készül az új 308-as (kombi kivitelben is), illetve a 408-as új nemzedékének fejlesztése is jól halad.
A francia márka a Stellantis berkein belül is kiemelt jelentőséggel bír, hiszen konszern szinten is jelentős eladást generál, jelenleg mintegy 1,1 millió autót értékesítenek évente. Favey emelné a tétet, ugyanis elmondása szerint 2030-ra 1,5 millióra bővítenék az eladást. Hozzátette, némi előnyből indulhatnak a többi Stellantishoz köthető márkához képest, mert az új technológiákat az elsők között kapják meg, ez pedig sokat ér a vásárlók szemében – jelentette ki.
A Peugeot első emberének szavait a tények is alátámasztják. Az új 208 és 2008 lesznek az elsők a konszernen belül, amelyeket már a vadiúj STLA One platformra fognak építeni, az elektronikai rendszerük pedig az ugyancsak új fejlesztésű STLA Brain rendszer lesz. Bár ez a padlólemez a hibrid hajtásláncokat is képes befogadni, a következő benzines és HEV 208 és 2008 ezt nem kapja meg, azokat a régi építőkészletekből rakják majd össze.
Az interjúban szóba kerültek a kifejezetten Kínának szánt újdonságok is. A Concept 6 és Concept 8 egyelőre csak tanulmányautó szintjén létezik, elméletileg 2027-ben mutatják be a kész változatokat. Favey szerint ezen a piacon csak úgy maradhatnak versenyképesek, ha már első ránézésre is vonzó külsejű modelleket terveznek.
Mindig azt mondom a formatervező csapatunknak: olyan autókat tegyetek elém, amelyek nem tűnnek Hyundai-nak, Kiának vagy bármi másnak. Ki kell emelkedniük a mezőnyből – mondta a Peugeot vezérigazgatója.