Videó: így menekülnek a zalaegerszegi motoros fiatalok a rendőrök elől!

0
0
(fotó: Zala vármegyei rendőrség / Facebook)
Nemcsak magukat, hanem a közlekedés többi résztvevőjét is komoly veszélynek teszik ki azok a motoros fiatalok, akik az utóbbi időben, csapatba verődve bandáznak Zalaegerszegen. A járművezetők sokszor a rendőri jelzés ellenére sem állnak meg, menekülés közben pedig több közlekedési szabályt is megszegnek, forgalom elől elzárt helyekre hajtanak be, gyalogosokat veszélyeztetnek – írja friss bejegyzésében a Zala vármegyei rendőrség Facebook oldala. A szolgálati gépkocsik fedélzeti kamerái több olyan filmbe illő esetet is rögzítettek, amelyek sajnos a fiatalok valós közlekedési morálját mutatják be. Az egyenruhások már azonosították őket, és kiderült, hogy egyesek vezetői engedéllyel sem rendelkeznek. A rendőrség fokozottan kéri a szülőket, hogy beszélgessenek a gyermekeikkel a szabályokról, valamint felhívták a figyelmet, a 14. életévét be nem töltött egyén nem vonható felelősségre, ám az a felnőtt, ak iátengedi neki a gépjárművet, azzal szemben akár büntetőeljárás is indulhat.