Videó: defektes gumival, részegen közlekedett Siófokon! Ez történt, amikor rendőrökkel találkozott!

0
0
(fotó: Somogy vármegyei rendőrség / Facebook)
Szokásos járőrözéssel indult az este a siófoki rendőrök számára, ekkor viszont szemből egy defektes kerékkel közlekedő furgon akadt az útjukba, amelynek az úttartása is több mint bizonytalan volt. Az egyenruhások természetesen azonnal utána eredtek, viszont a sofőr nem mutatott túl sok hajlandóságot a megállásra. Miután a megkülönböztető fény- és hangjelzést használó civil jellegű rendőrautó leparkolt a furgon mögött, a rendőrök pedig kiszálltak, az elkövető még több métert araszolt előre. Végül az egyik járőr kiszedte a sofőrt a gépkocsiból, ezt követően kiderült, hogy a 33 éves budapesti férfi ittas állapotban ült a volán mögé. Ezért a jogosítványát még a helyszínen bevonták, később előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol büntetőeljárást indítottak ellene – derült ki a Somogy vármegyei rendőrség Facebook-bejegyzéséből.