A jubileumi, 10 milliomodik példány (fotó: Tesla / X.xom)
A jubileumi, 10 milliomodik példány (fotó: Tesla / X.xom)
Elkészült a Tesla fremonti üzemében a 10 milliomodik autó, ezzel az amerikai vállalat lett az első, amely kizárólag elektromos meghajtású modellekkel érte el ezt a számot. A mérföldkő különösen komoly eredménynek mondható annak tükrében, hogy az egymilliomodik autó 2020-ban készült el.
Érdekesség, hogy a 10 milliós álomhatár mindössze a fele az Elon Musk által ígértnek, ugyanis az üzletember korábban arról beszélt, rövid időn belül elérik majd a 20 milliós eladási számot. Ehhez vélhetően szükség lesz új modellekre, hiszen a Model Y és Model 3 továbbra is jól fogy, de a vállalat eladásai két éve folyamatosan zuhannak. A helyzeten az sem segít, hogy a slágermodellnek szánt Cybertruck finoman fogalmazva sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.