Nem nyúl vissza újabb klasszikus névhez a Ford! Így fogják hívni az új autójukat!

0
0
2027-ben új fejezet kezdődik a Ford életében, ugyanis ekkor érkezik az első villanyautójuk, amely már az új Universal EV platformra fog épülni. A márka már korábban megerősítette, az első ilyen típus egy pickup lesz, amelynek most a nevét is felfedték. Az elmúlt években számos kritika érte a Fordot a névválasztás miatt, hiszen több klasszikus nevet is visszahoztak, amiket többnyire crossoverekre és SUV-okra aggattak – elég csak a Caprira vagy épp a Pumára gondolni. Valószínűleg emiatt döntött a márka egy teljesen új nevezék mellett. Az új pickup ugyanis a Fathom névre fog hallgatni. A Ford egyúttal azt is bejelentette, hogy a platós indulóára az Egyesült Államokban 29 945 dollár, vagyis mai árfolyamon nagyjából 9,4 millió forint lesz. Ezzel az USA-ban az egyik legolcsóbb tisztán elektromos pickupnak mondhatja majd magát. A Fathom a jelenlegi tervek szerint 2027-ben fog bemutatkozni. Az Egyesült Államokban nem kérdés, hogy forgalmazni fogják, viszont az európai értékesítésről egyelőre nem esett szó. Ugyanakkor az Universal EV platformon biztosan készülnek majd olyan típusok is, amelyek ebben a régióban is kaphatóak lesznek.