Nem adott elsőbbséget a gyalogosnak, így próbálta kimagyarázni, amikor megállították

0
0
Fotó: Facebook.com/BRFK
Alig több, mint fél órán át figyeltek a rendőrök célzottan a forgalmas, budapesti kereszteződésben lesben állva, hogy a járművezetők elsőbbséget adnak-e a zebrán átkelő gyalogosoknak. Mindösszesen 35 perc alatt három sofőr is szabálysértést követett el a számukra is könnyedén észrevehető, felmatricázott járőrautó jelenléte ellenére. A videón látható utolsó autós, amikor a rendőrök megállították és intézkedni próbáltak vele szemben, érdekes kifogással rukkolt elő.
Azzal próbálta menteni magát, hogy azért ment át a gyalogos előtt, mert a gyalogos bizonytalan volt.
A rendőrök éppen ezért előkeresték a felvételt, amelyen egyértelműen látszik, hogy a gyalogos már lelépett a zebrára, majd megtorpant. Mindez inkább arra utalt, hogy a zebrán áthaladás közben ismerte fel: az autós nem fog elsőbbséget adni neki. A feleslegesen mentegetőző sofőrnek a két másik szabálytalankodóhoz hasonlóan 32 500 forint helyszíni bírságot és hat büntetőpontot szabtak ki az egyenruhások, majd a felvételeket is közzétették, ezt alább láthatjátok.