Egyre több a kínai autó Európa útjain! De honnan csábíthatják át a vevőket?

0
0
Idén júniusban a teljes európai újautó-piac 10,9 százalékát a kínai márkák sajátították ki, mindezt úgy, hogy 5 évvel ezelőtt a legtöbbjük még csak nem is árult autót a térségben. A legnagyobb nyertesek kétségkívül a BYD és a Chery Csoport (ideértve a Jaecoo és Omoda márkákat is), amelyek az elmúlt fél évtizedben a nulláról 2,4 százalékra növelték Európában a piaci részesedésüket. Őket kizárólag a SAIC előzi meg, amely főként az MG-nek köszönhetően 2,5 százalékkal bír, viszont a vállalat már 2021-ben is árult autókat a térségben (akkor 0,3 százalék volt a piaci részesedésük), így a cégcsoport növekedése valamivel elmaradt a BYD és Chery kettősétől. Ugyan jóval kevesebbet, de a Leapmotor (0,8%), Geely (0,7%) és Xpeng (0,3%) trió is kisajátított magának néhány tizedszázalékpontot. Ezzel szemben a nyugati, dél-koreai és japán vállalatok többsége szinte kivétel nélkül vesztett a részesedéséből, mindezt úgy, hogy az újautó-piac növekedett az elmúlt években. Egyedül a Renault Csoport tudott 1 százalékot javítani – 9,5 százalékra – valamint a Toyota Csoport áll még 0,3 százalékkal jobban, mint 5 évvel ezelőtt (6,6 százalékon). Némiképp meglepő lehet, de a Nissan a pénzügyi nehézségek ellenére tartja magát, ugyanúgy 2,1 százalékkal rendelkezik, mint 2021-ben. A gyártók többségéről kis túlzással ugyanez mondható el, mivel a legtöbbjük kevesebb mint 1 százalékot vesztett az elmúlt 5 esztendőben. Sorrendben a BMW (-0,2%), a Hyundai/Kia (-0,4%), a Volvo (-0,4%), a Volkswagen Csoport (-0,6%), a Jaguar Land Rover (-0,6%) illetve a Mercedes-Benz Csoport (-0,7%). Ugyanakkor nehéz nem észrevenni, mennyire látványosan beszakadt a Stellantis piaci részesedése az elmúlt 5 évben. 2021-ben az első hat hónap alapján 21,7 százalékot tudhattak magukénak, ám ma már csak 15,3 százalékot. Ez 6,4 százalékos visszaesést jelent. Természetesen nem jelenthető ki egyértelműen, hogy a kínaiak kizárólag a Stellantistól csábítanak át vevőket, de a tendencia több mint aggasztó a 14 márkát birtokló konszern számára.